Egy jó hangulatú Shadowrun miniversenyen vehettem részt, november első vasárnapján a HammerTime Caféban. (Bár nem vagyok Warhammer rajongó, de egyből megfogott a hely hangulata!) A rendezvény főszervezője, kalandjának írója, valamint a játékmesterünk Thirlen volt. Négy csapat vetélkedett egymással, bár sajnos hamarabb el kellett jönnöm a busz miatt, de azt kell mondanom, így is bőven megérte, hogy ott voltam!
A kaland alaphelyzete a következő volt: 2059 decemberében egy Fergusson nevű pasas szerzett nekünk munkát valahol a szomáliai partvidéken. Ez a mi verziónkban volt így, mivel valahol Fergusson játékos karakter volt abból a nyolc előre elkészítettből, amiből mindenki kiválasztotta a neki legszimpatikusabbat.
A meló a következő volt. Adott egy kis szigetecske valahol Szomália, keleti partjainál, amely alig valamivel több mint negyven évvel korábban jött létre. A vegetációja pedig gyakorlatilag egyik napról a másikra olyan burjánzásba kezdett, mintha több évtizedes lenne. Ide kellett a csapatnak eljutnia, mivel a szigeten található volt egy Renraku szálloda, amiről kiderült, hogy valójában egy rejtett kutatólabor, és egy évvel a bezárása után a japánok rájöttek, hogy valami információ a szigeten maradt. Nem volt más, mint egy nagy versenyfutás, mivel 24 órán belül a Raku Vörös Szamurájainak is várható volt a felbukkanása! A dolgot az is nehezítette, hogy a szigeten egy nagyobb kalózkolónia is tanyát vert. A vezetője egy Herceg nevű pasas, akiről, mint később kiderült nem más, mint egy temetőlidérc (anglománok kedvéért ghoul), aki szó szerint meg akarta a törp rigónkat (Archer) kóstolni!
Az oda út is tartogatott nehézségeket, mikor a kalózok egy páncélozott motorcsónakja megtámadott bennünket. Sikeresen el üldöztünk őket, ám az utolsó kalózzal meggyűlt a bajunk, pontosabb Igor az orosz krokodil sámán baja. Nem elég, hogy a kaotikus világ varázslata nem lassította le az ellenfelét, de, ahogy megpróbálta vízbe lökni, az elkapta, és mint Dugovics Titusz a törökkel kis híján együtt szálltak a hullámsírba. A dologban szerénységem segített, mivel azt hittem, hogy a sámán fuldoklik, és utána ugrottam, majd nem éppen árnyvadászhoz méltón a kalózt hátba szúrtam! Bár így mindketten megmenekültek a fulladástól. Pontosabb Igornak nem lett volna baja, mivel rendelkezett belső légtartály kiberverrel!
A többi nehézség ellenére sikeresen eljutottunk az egykori laborig. Sőt! Be is jutottunk a laborba. Maga a bejutás külön vicces volt. A telepet egy meglehetősen potens varázsló őrizte, aki mellett nem volt egyszerű a bejutás. A tünde mágusunk (Oberon), és az ork mesterlövészünk (A „Jemeni”) teljesen kész volt. Főleg az utóbbi, mivel a telepet védő mágus kis híján megsütötte egy tűzlabdával, ám előtte összeakaszkodott a telep „dögkútjában” élő toxikus szellemmel. Ebben megint csak megcsillogtathattam a tudásomat. Mivel a szellem először iszapos víznek tűnt A „Jemeni” úgy döntött, hogy belemászik. Ám, amikor a „vízhez” ért az nem csak, hogy elkezdte savhatással marni, de megpróbálta magába zárni. A kötél másik végén ekkor én elkezdtem teljes erőből húzni, nehogy a szellem vacsorája legyen szegény ork barátunk. Ezek után Oberon sikeresen elűzte a mérgező förmedvényt, ami szintén szép teljesítmény volt a részéről az átélt dolgokon. A szellem őt is magába rántotta, amikor elűzte, és ott lebegett (mint a Prérifarkas a Gyalogkakukk rajzfilmben a szakadékban :Đ). Aztán egy sikeres reakció-próba, és az időben elmondott levitáció varázslat megmentette a bőrét.
Minden összevetve igazán kellemes és nem éppen egyszerű kalandban lehetett részünk. Ehhez talán az is hozzátartozik, hogy meglehetősen militáns/varázslói karaktereket válogattunk össze. A játékoskarakterek összes (!) mágiahasználóját – egy mágus, egy sámán és két adeptus – a csapatban volt! Ellenben egyetlen arc sem. Bár pont a karakteremnek volt egy olyan előnye, hogy a szociális célszámokat a saját neműekkel szemben eggyel csökkenti, de valahogy nem sikerült kiaknázásra. Meg kell mondanom a szervezőnk, Thirlen, meglehetősen mozis karaktereket alkotott a játékra, és ezeket egy regényben is szívesen látnám viszont. Mondjuk, aminek lehetne a címe: Szigeti veszedelem 🙂
Természetesen sok részletet kihagytam, mivel a közel nyolc órányi játék alatt rengeteg ökörködés, és poénkodás ment. És csak részleteiben emlékszem ezekre. 🙂

Volt például egy síp, amelyet minden játékmester kapott, ha egy játékos karakter elhalálozik, akkor  meg kell fújnia. Ám az én távozásomig egyetlen egyszer sem fújta semelyik mesélő!
Ám, egy momentuma volt, amit úgy érzem, meg kell megemlítsek. Ezzel inkább a döbbenetet hoztam a csapatra.
Már lent voltunk a laborban, éppen felderítettük, amikor – azt hiszem – Oberon játékosa megszólal:
– Csak nekem van Jurrasic Park feelingem?
Erre a többiek bólogatnak, mire én: – Nem tudom. Nem láttam a filmet.
Mire a csapat lefagy, mint a Windows. – Nem láttad?
– Nem – valóban nem láttam. Egyiket sem. – Spielberg utóbbi időben készített filmjei egyébként sem lettek jók.
Valaki a csapatból. (Már nem tudom ki.) – Igazad van, nem veszítettél vele semmit!
Ha már park, de nem South Parkos poént ( 🙂 hanem Simpsonos) azért még ide kell, hogy gomboljak. A Shadowrun versennyel egy időben Stargate-es összehörrenés is zajlott a HammerTime-ban, és valaki megjegyezte a találkozó előtt vagy legelején: – A világ három legjobb színésze: Richard Dean Anderson.
Ezen majdnem besírtam! :Đ
Mindent összevetve csak azt tudom, mondani, amit ez elején: egy igen jó hangulatú rendezvény volt a HammerTime-ban, és még egyszer köszönöm a szervezőknek, és a játékostársaknak a lehetőséget a remek játékra!
(Megjegyzés: Mihelyst meg kapom a verseny pontos végét, módosításra kerül a beszámoló!)
Módosítás: A Szabolcsi Bicskások nyerték a versenyt, bár ez már akkor várható volt. Gratula nekik!

Igaz a csapatom sajnos nem tudta befejezni, de így is szépen teljesítettünk! 🙂